Pár perc erejére jöttem most a géphez, de azért írok valamit a napomról. Reggel, Anyu kedvéért (nagy nehezen) elmentem a boltba, kakaós csigáért meg 3 zsömléért. Na jó, azért ennyire részletesen nem írok... :D Útközben fújt a szél meg minden, elég borzasztó,unalmas,szomorkás idő van/volt, Mamával találkoztam, megbeszéltük,hogy elmegyek a levesért. Hazajöttem, kicsit TV-tem, majd utána elindultam , megyek megyek erre egy akkora szélfuvallat jött,hogy az esernyőmet így kifordította, szuper, aztán próbáltam ismét kinyitni, de elromlott, legalábbis akkor azt hittem. Mert amikor felértem Mamáékhoz, egyből kinyílt én meg közben tökre eláztam. Utálom ezt a gagyi esernyőt. Délután megnéztük együtt a Fel! című filmet. Jujj,imádom azt a filmet.♥♥♥ Azután néztem egy kicsit a kedvenc sorozatomat, Anyuval. Ja, meg bekentem a körmömet valami rágás elleni körömlakkal, de nem ám a Daumexollal, hanem egy szép kis átlátszó körömlakkal, ami elég fura ízű, rosszabb mint a másik. De könnyen lepattog, ez az egy baja van. Annyira jó lenne, ha szép, ápoltak és nem vérig rágottak lennének ismét a körmeim ! Mert ugyebár nyáron sikerült leszoknom, de a suli, meg a sok idegeskedés (egy idióta fiú miatt) ismét visszahozta, jó bár nem annyira mint anno,hogy minden körmöm göröngyös , de azért az egyiket csak elkezdtem nagyon durván szaggatni, úgyhogy ismét leszokok. Itt ünnepélyesen megfogadom,hogy ezentúl nem rágom a körmömet. És ha már egyszer leszoktam, igyekszem nem visszaszokni rá. Csak akarat kell hozzá. Legalábbis remélem, szeretnék szépséges,ápolt semmiképp nem Esztis körmöket ! :D
Nem is tudom.. mit mondjak.... reagáljak....
Szia! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése