2010. december 4., szombat

Pa pa partyarc. :D

Tegnap még Anyu gyorsan elfurikázott tücsökzenekarra, utána pedig készülődtem a diszkóba. Jó, oké fél órával a megbeszélt idő előtt ott voltam. Aztán szép lassan jöttek a többiek. Aztán elkezdődött a zene. Na, nem mintha addig nem bömbölt volna, tehát helyesbítek elsötétült az aula. Mi már az elején megőrültünk Rékával. :DD Úgy ordibáltunk,hogy Réka mondta is,hogy tiszta rekedt lett a hangom, és ugráltunk össze vissza, mert kábé az volt az utolsó normális zene amit hallani lehetett. :| Fél hétkor nekem menni kellett a büfébe, Rékának pedig a ruhatárba. Megbeszéltük,hogy meglátogatjuk majd egymást. Tök jó volt a büfében lenni. Igaz, néha elég béna voltam, na de akkoris. Jó mulatság. :D A Dani, Bendegúz,Nándi,Tamás meg odajöttek és kérdezgették,hogy mi miből készült. Mennyit lehetett rajtuk röhögni. :'D Lejárt a munkaidőm. Gyorsan ki táncolni, hujjujj, még esetleg normális a zene és lehet rá táncolni. Aztán megint vissza büfébe, és a legvégén még pakoltunk, meg a megmaradt kaját ettük. Sajnos, csak itthon vettem észre,hogy elhagytam a kedvenc sálamat! Ugyanis, a ruhatárosok, átpakolták máshova a kabátomat vagy én nem tudom és másnak adták ki ! Hát, jól le is szidtak. De azért, még hétfőn próbálok mindenkit kérdezgetni,hogy nem e látta a sálamat.. Annyira lelkiismeret furdalásom van,hogy csak na. Ezt a sálat vettem fel, templomba a hideg szereplésekre, tiszta Eszti illatú volt ... és Anyu is hordta. :'(   ♥  Bárcsak meglenne!!!
Okés, folytatom, hazaértem, lefürödtem és mentem aludni. Mert már a disco közepén lefáradtam, és össze- vissza beszéltem. :D
Mindenesetre... ezerszer jobb volt, mint a tavalyi diszkó! És a többieknek köszönhetően fel tudtam oldódni is ! Köszi lányok. ((: És a legfőbb,hogy nem picsogva jöttem haza. :D Az már más,hogy utána mi következett... Ma elvileg, ha anyuék elengednek, bár nem hinném... megyünk Rebiékhez. Jó buli lenne. :D
Na, megyek gondolkozni,hogy vajon hol lehet a sálam.. és könyörgni Anyuéknak. Szia ! ((:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése